Kós Károly világa - kiállítás
Kós Károly világa - kiállítás
2021-06-15-tól 2021-06-25-ig
Sok szeretettel hívunk minden érdeklődőt "Kós Károly világa" című kiállításunkra.

Megnyitó:
2021. június 15. (kedd) 17:00 óra

A kiállítást megnyitja:
Dr. Bokor Béla
a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány kuratóriumának elnöke

Közreműködik:
Farkas Béla - tárogató
 

Kós Károly, eredeti nevén Kosch Károly (Temesvár, 1883. december 16. – Kolozsvár, 1977. augusztus 24.) magyar népies stílusú építész, író, grafikus, könyvtervező, szerkesztő, könyvkiadó, tanár, politikus. Építészeti munkássága nagyrészt a kiállítás által felölelt periódusban, 1907 és 1914 között volt jelentős, a 20-as évektől könyvei és politikai szerepvállalása, a II. világháború után pedig a tanítás állt tevékenysége fókuszában.

Kós egy írásában a tornyot a biztonság, zártság, túlélés metaforájaként idézi – utalva a nemzeti hagyományokra, melyek megőrzésére teljes életművében és életvitelében sikerrel törekedett. A kiállítás installációja is tornyokat idéz: háromoldalú, sisakkal fedett posztamenseken sorakoznak a Kós kézzel írott és illusztrált könyveinek részleteivel illusztrált, azok stílusához igazodó tipográfiával megjelenített, művészi színvonalú tablók.

Az Anthony Gall és Fabó Beáta koncepciója alapján felépülő kiállítás jó tagolással két kiemelkedő pont (a Fővárosi Állat- és Növénykert pavilonjai és a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum épülete) köré szervezi az anyagot, amelyet nagyrészt Budapest Főváros Levéltára és a Székely Nemzeti Múzeum bocsátott rendelkezésre.

A tornyok egyik oldalán az életutat dokumentáló mozzanatok sorakoznak, a meghatározó mesterek és pályatársak, megnyert pályázatok, kapcsolatok, tanulmányok és tanulmányutak. Az életrajzi dokumentumokkal és vallomásokkal párhuzamosan az installáció másik oldalát az említett időszakban tervezett épületek dokumentációja foglalja el. A harmadik oldalon az ihletet adó, majd később életformává váló mindennapok képei szerepelnek: a kalotaszegi hétköznapok, népi építészet, és a Kós Károly sztánai otthonában, a Varjúvárban zajló élet dokumentumai.


A kiállítás megtekinthető 2021. június 25-ig az Erzsébet Vigadó nyitvatartási ideje alatt.
A kiállítás a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány közreműködésével valósult meg.
A kiállítás látogatása védettségi igazolvánnyal rendelkezők, illetve a védett személy kíséretében érkező 18 év alattiak számára lehetséges.

 


Az Erzsébet Vigadó Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtassa ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretne szöveges formában elérni kérjük, hogy írjon Nekünk az info@erzsebetvigado.hu e-mail címre és szívesen megküldjük a nyers szövegeinket az Ön részére. Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Erzsébet Vigadó Csapata