Egy kis nyugalmat
Egy kis nyugalmat
Testvértelepülések dala
Bóly több évtizedes testvértelepülési kapcsolatot ápol Csernátonnal, Heroldsberggel és Negyeddel. A kapcsolat minden településsel több területen zajlik, így igen erős a kötelék - többek között - oktatási, kulturális, sport vagy üzleti téren is. A közösen gondolkodás újabb eredménye az alábbi kisfilm, melyben mind a négy település lakói szerepelnek.

A dalt eredetileg Nicole énekelte 1982-ben, magyarul pedig a Neoton Família vitte sikerre. A felvételek 2019-ben készültek Bólyon, Csernátonban, Heroldsbergben és Negyeden. Az utómunkálatok 2020-ban zajlottak Popovics Péter, Sághy Gábor és Vajta László vezetésével. A felvétel teljes egészében a települések finanszírozásával, az ott lakók önkéntes munkájával valósult meg, mindenfajta pályázati támogatás nélkül! A kisfilmet két hét alatt több mint tízezren nézték meg.

Köszönet minden közreműködőnek és segítőnek:

Bóly
Bogos Panna – fuvola
felkészítő tanár: Czepf József
 
Bólyi Harmonika Együttes
zenekar vezető: Ladócki Aranka
 
Bólyi Színkottás Zenekar tagjai
felkészítő tanár: Jáger László
 
Hegedüs Péter – gitár
 
Herbszt Ákos – basszusgitár
 
Kincses Barnabás – orgona
 
Makk Vata – dob
 
Pesti Janka - ének
 
 
Csernáton
Fülöp Barbara – ének
felkészítő tanár: Virág Ágota
 
Kosztándi Klementina – ének
felkészítő tanár: Virág Ágota
 
Miklós Tamás – billentyűs hangszer
 
Veres Hunor – hegedű
 
 
Heroldsberg
Corinna Püchner – ének
 
Posaunenchor Heroldsberg
vezető: Christian Bauer
 

Negyed
Juhos Mária – ének
 
Kis Mária – ének
 
Napsugár Énekkar
vezető: Mészáros Anna
 
 
 
Operatőrök
Jan Hameyer
Sághy Gábor
Vajta László
 
Hangfelvétel
Christian Bauer
Popovics Péter
 
 
 
Kapcsolattartók, koordinátorok
 
Csernáton
Fákó Alpár Attila
 
Heroldsberg
Johannes Schalwig
Wehringné Kálmán Ildikó
 
Negyed
Mészáros Anna
 
 
Utómunka
Popovics Péter
Sághy Gábor
Vajta László
 
 
Technikai segítség
Baranya Megyei Platánliget Otthon
Bólyi Általános Iskola és Művészeti Iskola
Bóly-Babarc-Belvárdgyulai Református Társegyházközség
Bólyi Sportegyesület
Bólyi Városi Televízió
Erzsébet Vigadó
Haszmann Pál Múzeum
Sághy-Sat Kft.
Sebestyén Zoltán
V-Film Videography
 
 
A film Bóly Város Önkormányzat támogatásával valósult meg, Rafa-Gyovai Dániel ötlete alapján.

A testvértelepülési kapcsolatokról bővebb információt az alábbi linken olvashat:
https://erzsebetvigado.hu/hirek/reszletek/testvertelepulesi-talalkozo-54
 
 


Az Erzsébet Vigadó Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtassa ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretne szöveges formában elérni kérjük, hogy írjon Nekünk az info@erzsebetvigado.hu e-mail címre és szívesen megküldjük a nyers szövegeinket az Ön részére. Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Erzsébet Vigadó Csapata