Hagyományőrző német nemzetiségi tábor
Hagyományőrző német nemzetiségi tábor
NEMZ-N-20-0184
Hagyományőrző német nyelvi néptánc-és alkotótábor
Bóly, Erzsébet Vigadó
NEMZ-N-20-0184

Bóly, Erzsébet Vigadó, 2020. július 27-31.
Támogatás összege: 803.000 Ft

2020. július 27-31-ig, 16 gyerek vett részt a Bólyi Német Önkormányzat által szervezett táborban. A tábor célja volt, hogy a gyerekek megismerkedjenek a hazai német kultúrával. A korosztályuknak megfelelő német nemzetiségi táncok, német népdalok tanulása valamint a hagyományőrzés, szokások megismertetése és a nemzetiségi identitástudat erősítése került előtérbe. A táborban idén kiemelt téma volt a régi iparosok és mesterségek megismerése, melyben segítségünkre voltak a Bólyi Ipartestület tagjai is. A helyi múzeumba is ellátogattunk a gyerekekkel, ahol megismerkedhettek Bóly történelmével, múltjával és iparával. Több alkalommal volt lehetősége kézműves foglalkozásokon részt venni a táborozóknak. (Pl.ékszerkészítés, díszdoboz és mappa készítése szalvétatechnikával, 3D toll technika, pörgettyű készítés (Forscherbox), fonás, viaszvasalás, jelvénykészítés,  stb.) A Békáspusztai Bödők Zsigmond Bemutató Csillagvizsgálóba is voltunk a gyerekekkel, ahol előadást hallhattak és éjszakai távcsöves bemutató is volt. Kirándultunk a mecseknádasdi Német Nemzetiségi Tanösvényhez, ahol a gyerekek játékos módon ismekedhetnek meg a tanösvény elemeivel magyar és német nyelven is valamint harmonika kísérettel táncoltak is a tanösvénynél. Balatonmáriára is ellátogatunk ahol fürdés színesítette a gyerekek programját. A táborban több alkalommal német nyelvű játékok és feladatok is voltak.

Köszönjük a Támogatást!
 


Az Erzsébet Vigadó Csapatának kifejezetten fontos a természetvédelem és a fenntartható, környezettudatos mindennapok éppen ezért kérjük, hogy oldalainkat ne nyomtassa ki. Amennyiben valamilyen tartalmat szeretne szöveges formában elérni kérjük, hogy írjon Nekünk az info@erzsebetvigado.hu e-mail címre és szívesen megküldjük a nyers szövegeinket az Ön részére. Tegyen a fenntartható mindennapokért!

Köszönjük!

Üdvözlettel, a Erzsébet Vigadó Csapata